Helyzetjelentés

A fenyő-pereszke Tricholoma myomyces hetekkel később jött elő. Tavaly már a hónap elején kint volt, és sokat szedtünk belőle. Most az akkori helyén egy darab sincs. A mobilos fotón látható példányok másik helyről származnak és gombásztárs hozta nekem bemutatni a gyulai piacra. Biztos akart lenni benne, hogy fenyő-pereszkét talált.
Több szürke pereszke és néhány susulyka is hasonlít rá, így mindig körültekintőnek kell lenni a gyűjtésénél. Bár karakteres megjelenésű, a szürkés-barna, nemezes-pikkelykés, kúpos kalapja eléggé jellegzetes, és kéttűs fenyő alól szedve kicsi az esélye a mellényúlásnak, azonban sose bízzuk el magunkat és alaposan nézzük meg a lemezeit, hogy nincs rajtuk feketés szín, illetve nem színeződtek barnára, mert előbbi esetben bükki pereszke T. sciodes, utóbbinál susulyka Inocybe sp. a gombánk. A sok évnyi gombászat ellenére a vadon termő gombák gyűjtését extrém sportnak tekintem. A kezdők mázlija, hogy hazánkban van ingyenes gombavizsgálat a piacokon. Sose legyél bátortalan a szakit nyaggatni, mert azért van, hogy segítsen.
A másik esetem kissé szomorúbb volt, mert reklámszatyorban tárolta két napig a jó gombát, lilatönkű pereszkét Lepista personata a gyűjtője, így kénytelen voltam az egészet kukába rakni. Sose tedd, tárold nejlonban a gombát! A termőtest élő gombafonalak sűrű szövedéke, anyagcserét folytat, magas a víztartalma, és rendkívül jó táptalaja baktériumoknak, penészgombáknak. Ha bezárod egy szatyorba, akkor befülled, romlásnak indul, és ha elkészíted, kiteszed magadat az ételmérgezésnek. A gombát mindig kiterítve, szellősen, hűvös helyen tárold. Ha frissen szedted, egy-két napot kibír, de tovább nem szabad tárolni! A termőtest érzékeli, hogy el lett szakítva a tenyésztesttől és önlebontásba kezd, illetve igyekszik minél gyorsabban útjára bocsátani a spórákat. Nagyon romlékony eledel a gomba! Ha viszont körültekintően jártunk el, akkor a legjobb "reform" élelmiszer, ami sokféle ízzel kényeztet minket.

A GFS kitartóan jelzi a hideg betörést szilveszterre, az új év elejére. Jól látható a grafikonon, hogy pluszból megyünk az átlag (vörös vonal) alá. Két szélsőség váltja egymást. Sajnos a fagyos légtömeg minden gombát leállít, még a téli fülőke Flammulina velutipes is megfagy. Persze trükkös gombaként -10 Celsius fokig fagyálló, és az enyhébb téli napokon továbbnőnek termőtestei. Azonban a 2015-ös szezonnak véget vet a beáramló hideg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése