Május 17. és június 7. közt négy szombatot töltöttünk Erdélyben. Mind a négyszer másmilyen volt az időjárás, ahogy az a lenti képeken látszódik. Az útról gyakran fotózom a hegyeket, kezdve a Béli-hegységgel, majd a Bihar-hegységgel folytatva. A négy fotómon az előbbi van megörökítve szakadó esőben, napsütésben, szemerkélő esőben és aztán újra párás napsütésben. Két hűvös és két meleg napot töltöttünk el a hegyek közt. Sikerült gombát is szednünk, de a mennyiség jóval alulmaradt a megszokottnak. A helyiek szintén panaszkodtak, hogy egyszerűen kevés a gomba. Pedig Erdélyben kiváló gombatermő erdők vannak, amíg ki nem vágják az összest... Sajnos az erdőirtás egyre feltűnőbb. Nem teljesen értem a románokat, csodás természeti kincseiket adják el, amik legtöbbször pótolhatatlanok. Bagóért vesztegetik az igazi értékeiket. Érthetetlen a vaksi mohóságuk. Lesz ebből még megkésett siránkozás. Én már most szomorkodok. Azok az erdők tiszteletreméltóak, lenyűgözőek, élettel teliek. Pusztalakóként látom az erdők gazdagságát és nem értem, hogyan lehet elpusztítani az élet zöld palotáit. Semmi tisztelet, józan belátás, ésszerű gazdálkodás a hatalmas vagyonnal. Mit mondjak erre, aki az életet nem tiszteli, azt nem érdemli, és ha utoléri ostobasága büntetése, tekintse jutalomnak és élvezze. Nem szoktam szánni és segítőkezet nyújtani a "gyilkosoknak".
Hihetetlen szerencse, hogy végül csak átmentem Erdélybe tavaly, mert lehet, hogy tíz évvel később csak a csupasz hegyoldalakat "csodálhatnám" a Bihar-hegységben. Bár a kitermelés mértékével szembesülve, ez így is lesz. De addigra nem leszek itt, mert keresek egy országot, ahol komolyan veszik a természetvédelmet és tele van régóta érintetlen erdőkkel. Van olyan ország, ami más országok természeti értékeit is komolyan veszi és nem veszi meg bagóért, hogy a sajátjait ezáltal jobban tudja védeni? Egyáltalán van olyan ország, népcsoport, akármi az emberiség giga populációjában, ami hosszútávon gondolkozik és globálisan szeretné megóvni az életet a Földön? Vagy mindenki a lemmingi úton fut a populációnk összeomlása felé. Szörnyű faj vagyunk, semmiből se tanulunk. Mi a fenének van a múltra emlékező agyunk, ha nem használjuk? Hagynám a kesergést, de mélyen megütött a tarvágások látványa. Annyira tré a kifosztott Alföldön élni, és végre látom az egykori gazdagság mementóit, erre azokat is elpusztítják. Ez ilyen közvetett felpofozásom volt. Könnybe lábadt a szemem... Sóhaj. Aztán van, aki csodálkozik, hogy pesszimista vagyok. Látom, hogy semmiből se tanulunk, csak azért is önsorsrontók vagyunk.
Visszatérve a montázsban lévő fotókra, a négy középső képen: sárga rókagomba, ízletes tőkegomba, nyári laskagomba, és fenyves-sisakgomba van. Az utóbbi a tőkegomba hasonmása, és amatoxin tartalma miatt súlyosan mérgező, akárcsak a gyilkos galóca. A négyből ez az egy, ami kerülendő, nem ehető.
A felső sorban erdők vannak, különféle növénytársulások, ahol gombákat keresgéltünk. A meredek hegyoldal bükkösében 400 méteren csak szalamandrák voltak május közepén. A dimbes-dombos gyertyános-tölgyesben gyűjtöttük a sárga rókagombákat és itt fotóztam le a laskagombát is. Ez egy kiváló társulás, nagyszerű gombatermő hely. Egy mélyebb részében még a bükk is megél, nem kis meglepetést okozva nekem, mert ez az erdő csak 200 méter magasan van. Tekergettem a nyakamat és bámultam a nagy fákat, hogy "ezek itt bükkök, elképesztő". A harmadik képen egy 1000 méter magasan lévő bükkös van. Egészen más hangulatú, nagyon "vad" erdő. A negyedik fotómon egy kitermelésre került lucfenyves van, ami még maradt belőle. Kár érte, remek vargányás erdő volt.
Gyönyörű a hegyvidék, de sokat dob rajta, hogy igazi erdők borítják. Ha eltűnnek az erdők, semmi sem lesz, ami érdekelne engemet Erdélyben. Ez van, én az erdőkért és a természetért bolondulok. A gombák a természetimádatom oltárán a gyertyák, apró szobrok. Egyébként engemet is meglepett az a mély érzés, ami átjárt az erdőkben. Tudtam magamról, hogy szeretek "bogarászni", hiszen gyerekkorom óta természetbúvár vagyok, de ekkora megrázkódtatásra, majd ujjongó kivirulásra nem számítottam. Aztán megláttam a tarvágásokat... Nincs remény.
Amíg van erdő, talán mégis van remény. Jó lenne, ha időben megtalálnák a közös nevezőt Romániában a természeti vagyon kapcsán. Ne akarják azt, ami itt van, a másodlagos élőhelyeket, az invazív gyomokat, a mindenféle kemikáliával terhelt talajokat, a csökkenő talajvízszintet, a szárazságot és a lehangoló ültetvényeket. A természetes erdő komoly vonzerő a természet nagyságára ráébredő embereknek. Feltétlenül megóvandó, és kímélettel kezelendő.
Valószínűleg még megyek Erdélybe idén. Megvárom, hogy az időjárás kedvezőbbre forduljon. Csapadék nélkül nincsen gomba. Ha végre megjönnek az esők, és eltelt egy kis idő a nagy esőzések után, ismét megyünk. Lehet jelentkezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése